A VIOLA MEG A GABÓ



Olyan nagy ozsonna készült minálunk tegnap délután, hogy olyant még a mesében is csak ünnepnapon hallani. Csengett a mozsár, csikorgott a kávédaráló, harsogott a reszelő, csatto­gott a habverő, csörgöttek a kanalak, zörgöttek a csészék. Ahogy kiugrottam a kony­há­ra, ijedtemben-siettemben úgy beleütöttem a fejem a szemöldökfába, hogy még most is sajog.
- Jaj, Panka lelkem - szólok oda a katlan mellé -, tán a tatárok jönnek?
Panka lelkem úgy bele volt melegedve a főzésbe-sütésbe, hogy se hallott, se látott. Lekvár­keverő nagy fakanalat szorongatott a csöpp markában, azzal keverte volna a rántást a gyűszűnyi cseréplábasban. De hogy az a gonosz kanál nem akart szót fogadni, megharagudott Panka lelkem, s akkorát koppantott vele a lábasra, hogy egyéb se maradt belőle, csak a három lába.
- Jaj - mondom -, oda van a rántás, nem eszünk lebbencslevest!
Erre már Panka is elnevette magát. Csípőjére rakta a kezét, ahogy gazdasszonyhoz illik, s megrázta a kötője pántlikáján a kulcsokat.
- Kis baj nem nagy baj. Lesz itt mit enni a vendégeknek, mert csak lé van hatvanféle.
- Mi rotyog abban a csorba fazékban?
- Tengeri herkentyű, parancsol belőle?
- Köszönöm alássan, inkább abból, ami abban a lyukas tepsiben sistereg.
- Pipiske-csipogás. Szolgálhatok vele?
- Nem élek én azzal, galambom, inkább azt kóstolnám meg, ami ebben a feneketlen tálban le van takarva.
- Szitakötő-zümmögés. Meg tetszik ízlelni?
- Nem vagyok én ilyen finom ételekhez szokva. Jó lesz nekem az a szelet sonka is azzal a vajas zsemlyécskével.
- Fügét adok akár egy zsákra valót - billegtette felém Panka a rózsás hüvelykujját -, de más egyébbel nem szolgálhatok. Gazdája van már itt mindennek. Lesz vendég, csak ennivalóval győzzem.
- Kik lesznek a vendégek, ha szabad kérdeznem?
- Csupa híres leventék, csupa előkelő asszonyságok. Itt lesz a Paprika Jancsi, a porcelán kémény­seprő, a bádoghuszár, a törött nyakú bábu, a bőrlábú Trézsi, az üvegszemű Kata.
- No, ez takaros kis társaság lesz. Jó étvágyat kívánok - búcsúztam el a kis gazdasszonytól. Hanem ahogy be akarom csukni magam után az ajtót, kiugrik ám a küszöbön a Gabó cica, egyenest odagurul a Panka lábához.
- Isten megáldjon, aranyos gazdasszonykám, engem vagy látsz többet, vagy se.
Panka összecsapta a két kacsóját.
- Hát téged mi lelt, te buksi? Tán meghúzták a farkad az egerek?
- Hiába csúfolódsz, úgyis csak elbujdosok én ettől a háztól.
- Hát aztán hová mennél, cica-mica?
- Nagy a világ, majd csak elleszek benne valahogy. De ennél a háznál nem maradok tovább, ahol még arra se tartanak érdemesnek, hogy meghívjanak egy kis ozsonnára.
- Sebaj, ha csak az a baj - nevetett Panka -, ne félj, Gabó, nem maradsz te el arról. Te leszel a kukta, te hordod be az ételeket a híres leventéknek, előkelő asszonyságoknak.
No, ebbe Gabó is megnyugodott, de bezzeg előugrott ám a Viola kutya a fáskosár mögül. Haragosan rántott egyet a Panka kötője szélén.
- Hát csak mindig a Gabó a kedves, ugye, kisasszonykám? Az öreg Viola mintha nem is volna. Ha nem tetszik, keress más gazdát, szegény pára! Föl is út, le is út - miért nem tudsz olyan szépen hízelegni, mint az egerek pandúrja?
Panka megsimogatta a Viola bozontos fejét.
- Csitt, öreg, van énnekem gondom terád is. Te leszel ma nékem az udvari inasom. Bent lesz a helyed a vendégek körül. Tányért váltani, kést, villát törülni: az lesz a te dolgod.
Összevicsorgott erre a Gabó meg a Viola. Haragjukban mutogatták-e a fogukat vagy örömük­ben, nem ért rá megkérdezni tőlük Panka, mert éppen érkeztek a vendégek. Úgy siettek, mind letaposták egymásnak a sarkát, s alig győzte őket vidám köszöntéssel fogadni a Viola meg a Gabó.
- Hozta a jégeső az urakat!
- Hordja el a szél az asszonyságokat!
Csak az a szerencse, hogy az urak és az asszonyságok nemigen értenek a Viola meg a Gabó nyelvén. Nagy meredten bámultak maguk elé, hajlongtak jobbra-balra, de meg nem mukkantak volna semennyiért se. Ahogy betessékelték őket a szobába, úgy megilletődtek a terített asztal körül, hogy le se tudtak ülni, míg Panka bele nem igazította őket a bársonyszékekbe. Legtöbb baj volt a kéményseprővel, aki se a papucsát, se a létráját nem akarta odakint hagyni az előszobában. Végre is létrástul, papucsostul kellett az asztalhoz ültetni.
- Látszik a jámboron, hogy sohse járt még ilyen úri társaságban - morog a Viola.
Mikor aztán mindnyájan letelepedtek, Panka kevélyen kiáltott ki az asztalfőről a konyhába:
- Kukta! Első fogás: tengeri herkentyű!
Gabó behozta a csorba fazekat, Viola odatette az asztal közepére, Panka pedig nyájasan kínálgatózott:
- Lássanak hozzá. Tessék, egyék, nem lesz egyéb.
A vendégek azonban bizonyára jól körülnéztek a konyhán, mert az első fogásnak nemigen volt kelete.
- Kukta! Második fogás: pipiske-csipogás!
Gabó beadta a lyukas tepsit, Viola odaillesztette az asztal közepére, Panka pedig biztatta a kedves vendégeket:
- Tudom, ilyenbe még nem ütötték a nyelvüket!
Bizony most se igen ütötték, Panka újra kiadta a parancsot:
- Kukta! Harmadik fogás: szitakötő-zümmögés.
Gabó beadta, Viola föltette az asztalra a feneketlen tálat. Nemhiába volt feneketlen, ezt már üresen kellett visszavinni. Panka nem tudott hova lenni örömében.
- Kedves egészségükre kívánom az ebédet, örülök, hogy így eltaláltam a szájuk ízit. Most már majd magam is harapok valamit. Kukta, hozd be azt a sonkaszeletet azzal a vajas zsemlyécs­kével!
Viola elhajította a kezéből az asztalkendőket, amiket éppen össze akart hajtogatni.
- Majd én is segítek behozni a sonkát meg a zsemlyét - ajánlkozott nagy készségesen, s azzal kiugrott az ajtón.
- Hol vagy, kukta? - csaholta dühösen, ahogy körülnézett a konyhán.
A kukta bizony fönt ült a katlan tetején, s vígan nyalogatta a szája szélét, lekiáltott a Violára:
- Jó volt!
- Mi volt jó?
- A sonka meg a zsemlye.
- Hát nekem mit hagytál belőle?
- A helyét - mondta a Gabó nevetve.
Viola fölugrott a katlanra, megfogta Gabónak a fülét, a Gabó pedig pofon körmölte a Violát. A Gabó miákolt, a Viola vonított, a vendégek megrémültek, de úgy, hogy azt nem lehet kimondani. A babák úgy megcsóválták a fejüket, hogy máig sem lehetett őket megállítani, a Paprika Jancsi elkezdte a cintányért csattogtatni, a bádoghuszár kirántotta a kardját, csak az a szerencse, hogy a kard beleakadt a kéményseprő létrájába. Tudom, máskép lett volna olyan csetepaté, hogy olyat még nem látott a világ.
Panka pedig mit csinált volna egyebet, bejött hozzam sírva-ríva panaszkodni a Gabóra meg a Violára. Majd ellátom a bajukat mindjárt, hanem azt minden kis gazdasszonynak ajánlom, hogy kutyára, macskára ne bízza a tálalást.