Olyan nagy
ozsonna készült minálunk tegnap délután, hogy olyant még a mesében is csak
ünnepnapon hallani. Csengett a mozsár, csikorgott a kávédaráló, harsogott a
reszelő, csattogott a habverő, csörgöttek a kanalak, zörgöttek a csészék.
Ahogy kiugrottam a konyhára, ijedtemben-siettemben úgy beleütöttem a fejem a
szemöldökfába, hogy még most is sajog.
- Jaj, Panka
lelkem - szólok oda a katlan mellé -, tán a tatárok jönnek?
Panka lelkem
úgy bele volt melegedve a főzésbe-sütésbe, hogy se hallott, se látott. Lekvárkeverő
nagy fakanalat szorongatott a csöpp markában, azzal keverte volna a rántást a
gyűszűnyi cseréplábasban. De hogy az a gonosz kanál nem akart szót fogadni,
megharagudott Panka lelkem, s akkorát koppantott vele a lábasra, hogy egyéb se
maradt belőle, csak a három lába.
- Jaj - mondom
-, oda van a rántás, nem eszünk lebbencslevest!
Erre már
Panka is elnevette magát. Csípőjére rakta a kezét, ahogy gazdasszonyhoz illik,
s megrázta a kötője pántlikáján a kulcsokat.
- Kis baj
nem nagy baj. Lesz itt mit enni a vendégeknek, mert csak lé van hatvanféle.
- Mi rotyog
abban a csorba fazékban?
- Tengeri
herkentyű, parancsol belőle?
- Köszönöm
alássan, inkább abból, ami abban a lyukas tepsiben sistereg.
-
Pipiske-csipogás. Szolgálhatok vele?
- Nem élek
én azzal, galambom, inkább azt kóstolnám meg, ami ebben a feneketlen tálban le
van takarva.
-
Szitakötő-zümmögés. Meg tetszik ízlelni?
- Nem vagyok
én ilyen finom ételekhez szokva. Jó lesz nekem az a szelet sonka is azzal a
vajas zsemlyécskével.
- Fügét adok
akár egy zsákra valót - billegtette felém Panka a rózsás hüvelykujját -, de más
egyébbel nem szolgálhatok. Gazdája van már itt mindennek. Lesz vendég, csak
ennivalóval győzzem.
- Kik
lesznek a vendégek, ha szabad kérdeznem?
- Csupa
híres leventék, csupa előkelő asszonyságok. Itt lesz a Paprika Jancsi, a
porcelán kéményseprő, a bádoghuszár, a törött nyakú bábu, a bőrlábú Trézsi, az
üvegszemű Kata.
- No, ez
takaros kis társaság lesz. Jó étvágyat kívánok - búcsúztam el a kis
gazdasszonytól. Hanem ahogy be akarom csukni magam után az ajtót, kiugrik ám a
küszöbön a Gabó cica, egyenest odagurul a Panka lábához.
- Isten
megáldjon, aranyos gazdasszonykám, engem vagy látsz többet, vagy se.
Panka
összecsapta a két kacsóját.
- Hát téged
mi lelt, te buksi? Tán meghúzták a farkad az egerek?
- Hiába csúfolódsz,
úgyis csak elbujdosok én ettől a háztól.
- Hát aztán
hová mennél, cica-mica?
- Nagy a
világ, majd csak elleszek benne valahogy. De ennél a háznál nem maradok tovább,
ahol még arra se tartanak érdemesnek, hogy meghívjanak egy kis ozsonnára.
- Sebaj, ha
csak az a baj - nevetett Panka -, ne félj, Gabó, nem maradsz te el arról. Te
leszel a kukta, te hordod be az ételeket a híres leventéknek, előkelő
asszonyságoknak.
No, ebbe
Gabó is megnyugodott, de bezzeg előugrott ám a Viola kutya a fáskosár mögül.
Haragosan rántott egyet a Panka kötője szélén.
- Hát csak
mindig a Gabó a kedves, ugye, kisasszonykám? Az öreg Viola mintha nem is volna.
Ha nem tetszik, keress más gazdát, szegény pára! Föl is út, le is út - miért
nem tudsz olyan szépen hízelegni, mint az egerek pandúrja?
Panka
megsimogatta a Viola bozontos fejét.
- Csitt,
öreg, van énnekem gondom terád is. Te leszel ma nékem az udvari inasom. Bent
lesz a helyed a vendégek körül. Tányért váltani, kést, villát törülni: az lesz
a te dolgod.
Összevicsorgott
erre a Gabó meg a Viola. Haragjukban mutogatták-e a fogukat vagy örömükben,
nem ért rá megkérdezni tőlük Panka, mert éppen érkeztek a vendégek. Úgy
siettek, mind letaposták egymásnak a sarkát, s alig győzte őket vidám
köszöntéssel fogadni a Viola meg a Gabó.
- Hozta a
jégeső az urakat!
- Hordja el
a szél az asszonyságokat!
Csak az a
szerencse, hogy az urak és az asszonyságok nemigen értenek a Viola meg a Gabó
nyelvén. Nagy meredten bámultak maguk elé, hajlongtak jobbra-balra, de meg nem
mukkantak volna semennyiért se. Ahogy betessékelték őket a szobába, úgy
megilletődtek a terített asztal körül, hogy le se tudtak ülni, míg Panka bele
nem igazította őket a bársonyszékekbe. Legtöbb baj volt a kéményseprővel, aki
se a papucsát, se a létráját nem akarta odakint hagyni az előszobában. Végre is
létrástul, papucsostul kellett az asztalhoz ültetni.
- Látszik a
jámboron, hogy sohse járt még ilyen úri társaságban - morog a Viola.
Mikor aztán
mindnyájan letelepedtek, Panka kevélyen kiáltott ki az asztalfőről a konyhába:
- Kukta!
Első fogás: tengeri herkentyű!
Gabó behozta
a csorba fazekat, Viola odatette az asztal közepére, Panka pedig nyájasan
kínálgatózott:
- Lássanak
hozzá. Tessék, egyék, nem lesz egyéb.
A vendégek
azonban bizonyára jól körülnéztek a konyhán, mert az első fogásnak nemigen volt
kelete.
- Kukta!
Második fogás: pipiske-csipogás!
Gabó beadta
a lyukas tepsit, Viola odaillesztette az asztal közepére, Panka pedig biztatta
a kedves vendégeket:
- Tudom,
ilyenbe még nem ütötték a nyelvüket!
Bizony most
se igen ütötték, Panka újra kiadta a parancsot:
- Kukta!
Harmadik fogás: szitakötő-zümmögés.
Gabó beadta,
Viola föltette az asztalra a feneketlen tálat. Nemhiába volt feneketlen, ezt
már üresen kellett visszavinni. Panka nem tudott hova lenni örömében.
- Kedves egészségükre
kívánom az ebédet, örülök, hogy így eltaláltam a szájuk ízit. Most már majd
magam is harapok valamit. Kukta, hozd be azt a sonkaszeletet azzal a vajas
zsemlyécskével!
Viola
elhajította a kezéből az asztalkendőket, amiket éppen össze akart hajtogatni.
- Majd én is
segítek behozni a sonkát meg a zsemlyét - ajánlkozott nagy készségesen, s azzal
kiugrott az ajtón.
- Hol vagy,
kukta? - csaholta dühösen, ahogy körülnézett a konyhán.
A kukta
bizony fönt ült a katlan tetején, s vígan nyalogatta a szája szélét, lekiáltott
a Violára:
- Jó volt!
- Mi volt
jó?
- A sonka
meg a zsemlye.
- Hát nekem
mit hagytál belőle?
- A helyét -
mondta a Gabó nevetve.
Viola
fölugrott a katlanra, megfogta Gabónak a fülét, a Gabó pedig pofon körmölte a
Violát. A Gabó miákolt, a Viola vonított, a vendégek megrémültek, de úgy, hogy
azt nem lehet kimondani. A babák úgy megcsóválták a fejüket, hogy máig sem
lehetett őket megállítani, a Paprika Jancsi elkezdte a cintányért csattogtatni,
a bádoghuszár kirántotta a kardját, csak az a szerencse, hogy a kard beleakadt
a kéményseprő létrájába. Tudom, máskép lett volna olyan csetepaté, hogy olyat
még nem látott a világ.
Panka pedig
mit csinált volna egyebet, bejött hozzam sírva-ríva panaszkodni a Gabóra meg a
Violára. Majd ellátom a bajukat mindjárt, hanem azt minden kis gazdasszonynak
ajánlom, hogy kutyára, macskára ne bízza a tálalást.