Hogy, hogy se, kisdeák koromban egyszer azt vettem a
fejembe, hogy én beállok könyvkereskedő-inasnak.
- Az is szép mesterség - bólintott rá a tervemre
édesanyám -, de én jobban szerettem volna, ha generális lett volna belőled.
- Az nem leszek, mert azt megrúgja a ló - vetettem
ellen. - De azt még sose hallottam, hogy könyvkereskedő-inast rúgott volna meg
a ló.
Édesanyám belátta, hogy igazam van, és megfogta a
kezemet.
- No, hát akkor gyerünk el, fiam, Gergulics bácsihoz!
A mi kis városunkban Gergulics bácsi volt az egyetlen
könyvkereskedő. Akkora boltja volt, mint egy kalitka, két asztal betöltötte az
egészet. Az egyik asztal be volt terítve mindenféle históriáskönyvekkel: az
volt a könyvesbolt. A másik asztalon szép rendbe sorakoztak a mézesbábok, a
tükrös szívek, a kivont kardú mézeskalács huszárok, a mandulás pogácsák: az
volt a mézeskalácsos-bolt.
- Itt a kellemes, emitt a hasznos - járt-kelt
Gergulics bácsi a két asztal közt. - A könyvkereskedőség kedves tudomány, a
mézeskalácsosság hasznos tudomány.
Szegény édesanyám nagyon meg volt illetődve ennyi
tudomány láttára, és alázatosan megkérdezte Gergulics bácsit, hogy mit néz ki
belőlem. Alkalmas leszek-e valamelyik tudományra?
Gergulics bácsi megforgatott előre-hátra, hátba
ütögetett, megköhögtetett, és akkorát szorított a karomon, hogy belejajdultam.
- Nagyon gyenge kis legény, se a kalapácsot, se a
gyalut el nem bírná - mondta megelégedetten -, az isten is könyvkereskedőnek
teremtette. De ha jól igyekszik, beletanulhat a mézeskalácsosságba is.
Gergulics bácsi csakugyan nem fösvénykedett a
tudományával. Ahogy az édesanyám elment, mindjárt befogott a mesterségbe.
Elmondta, hogy melyik a krajcáros, melyik a kétkrajcáros, melyik a
háromkrajcáros mézeskalács.
- Hát a könyvek, Gergulics bácsi? - húzódtam közelebb
a könyves asztalhoz.
- Az első sorbelieknek egy hatos az ára; a második sor
két hatos, a harmadik sor három hatos. Érted-e, öcsém?
No, ezt nem volt nehéz megérteni. Gergulics bácsi
büszkén nézett körül, hogy ilyen hamar belevezetett a tudományba, és annyira kegyelmibe
fogadott, hogy mindjárt rám is bízta a boltot. Ő maga kiment a szőlőbe
cseresznyét szedni.
- Neked is hozok belőle - szólt vissza a boltajtóból.
- Ahány könyvet eladsz, annyi marék cseresznye lesz a fizetésed!
De hiszen beszélhetett nekem, hallottam is már én azt,
meg nem is. Szinte káprázott a szemem az örömtől, ahogy magamra maradtam a sok
szép históriáskönyvvel. Ott volt a Lúdas Matyi meg a Fehérlófia meg
az Ezeregyéjszaka meg a Koplaló Mátyás. Azt se tudtam, melyikhez
kapjak. Utoljára az egyikre ráültem, a másikra rákönyököltem, a harmadikra
rátenyereltem, a legvastagabbat elkezdtem olvasni. Annak a címe volt: Csalóka
Péter.
Hát alig keveredek barátságba Csalóka Péterrel, nyílik
az ajtó, és bekocog rajta egy magamformájú fiúcska.
- Megvan-e itt a Csalóka Péter? - azt mondja.
Úgy megijedtem, hogy egyszerre elállt a szívem
dobogása.
- Nincsen az - csúsztattam le a könyvet az ölembe.
A fiúcska körülnézett, és megakadt a szeme azon a
hétfejű sárkányon, amelyik az Ezeregyéjszaka tábláján ágaskodott.
- Ez is jó lesz - nyújtotta ki érte a kezét.
A hétfejű sárkány nem nézhet csúnyábban, mint ahogy én
néztem. „Ohó - gondoltam magamban -, hát mért lettem én könyvkereskedőinas, ha
minden könyvet elhordanak előlem?!”
- Hallod-e, te fiú - támadt hirtelen egy jó gondolatom
-, többet ér ám a mézeskalács, mint a meséskönyv! Inkább a másik asztalon
választanál magadnak valamit.
A kis cimbora nagyon értetlenül nézett rám. Utoljára
is nekem kellett rajta segíteni. A markába nyomtam a legnagyobb mézeskalács
huszárt, és kitessékeltem vele az ajtón.
De úgy látszik, mégis volt az én kis cimborámnak
magához való esze. Mert alig kezdtem el tovább kalandozni Csalóka Péterrel,
már megint ott lábatlankodott egy fiúcska.
- Csalóka Pétert szeretném megvenni - mondta
furfangos mosollyal.
Erre már nem sok szót vesztegettem, hanem mindjárt
kifizettem egy marék mézeskalács mogyoróval.
Nem ért az semmit, mert úgy jött a sok gyerek, mint a
raj, s az mind a Csalóka Pétert akarta megvenni. Utoljára már nem is
kérdezősködtek, csak mentek egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz.
Beesteledett, mire keresztülolvastam Csalóka Pétert,
s akkorra egy morzsányi mézeskalács nem maradt a másik asztalon. Hanem
ahány gyerek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a boltunk előtt, mire a
gazdám hazaért. Sietett az istenadta, mert már az utca végén hallotta a nagy
újságot, hogy a Gergulics boltjában ingyen mézeskalácsot kap, aki könyvet akar
venni.
Ahogy betoppant, úgy félrehúzta a száját, mintha a
tulajdon fülét akarná megharapni. De aztán mégis inkább csak az én fülemen
töltötte a mérgét, és nem éppen barátságosan adta ki az úti cédulámat.
- Föl is út, le is út - búcsúzott el tőlem -, hanem
ide be ne tedd többet a lábad!
Azóta csakugyan nem is voltam könyvkereskedő-inas.