Micókának a
Boriska kendermagos cicáját hívják. Olyan szép kendermagos cica nincs több a
világon, se olyan lusta. Egész délután úgy tüzelt a nap, hogy még tán a
tücsöknek is melege volt, pedig az már csak vékonypénzű legény. Ember, állat
hűvösre húzódott a forróság elől, de Micóka oda se nézett neki. Ebéd után
felballagott a háztetőre, ott elvetette magát nagy kényelmesen, s egész estig
szundikált a napon. Alkonyat felé nagyot huzakodott, ugrott egyet, s egyszerre
bent termett a konyhában.
- Boriska,
nagyon nagy játszhatnékom van, gyere ki az udvarra - dörgölődzött hízelkedve
kis gazdasszonyához.
- Jaj,
Micóka, most már nincs időm a játékra! Anyukának kell segítenem a
vacsorafőzésben. Eredj magad játszogatni.
Micóka egy
kicsit elbúsulta magát, de hogy széttekintett a konyhában, egyszerre megvidámodott.
Meglátta az asztalon a tejfölös köcsögöt, s ki akarta próbálni, hogy belefér-e
a feje. Boriska azonban megneszelte a szándékát, s jót koppintott az orrára a
főzőkanállal.
- Hohó,
pajtikám, hagyj békét a tejfölös köcsögnek! Az udvaron keress magadnak játékos
cimborát.
Micóka
kisuhant az udvarra, és pajtást keresett volna, de nem talált. Játszogatott
aztán egyes-egymagában. Lehemperedett a fűre, csavargatta a farkát
jobbra-balra, nagyon szerette volna megfogni a hegyét, de sehogy se bírta.
Fölszaladt sebesen a kútgémre, s nagyon óvatosan lejött az ostorfán, de
megcsúszott az ügyetlen. Majd beleesett a kútba.
El is
szaladt onnan olyan ijedten, hogy tán sohase megy többet arra. Leült az eperfa
tövébe, s onnan leskelődött szerteszét. Lengedezni kezdett a szellő, ringatta a
leveleket, s a levelek árnyéka mozogni kezdett a földön. Micóka odaugrott, mint
a villám, kieresztette éles körmeit, és nagyot csapott velük. Persze az
árnyékot nem bírta megfogni.
Elszégyellte
magát, és búsan ballagott a kerítés felé. Ahogy ballag, egyszer csak látja ám,
hogy valami gömbölyű mozog a fal tövében. Odaugrik, hát egy nagy labda gurulgat
ott szép csendesen. Úgy megörült Micóka, hogy minden bánatát elfelejtette.
Lesz-e nagy játék? De lesz ám olyan, hogy Boriska még álmában se lát olyant.
Fölállt a két hátulsó lábára, a két elsővel pedig megkapta a guruló labdát. De
el is jajdította magát olyan keservesen, hogy olyat igazán még álmában se
hallott Boriska.
- Mia-u-u,
ez a labda jár!
Csakugyan
mind tele lett a talpacskája tüskével, alig győzte kirázni őket. A labda pedig
megállt, mintha odaragadt volna a földhöz. Micóka gondolkozóba esett, hátha nem
is jól kezdte ő a játékot. Most már a vállával taszított egyet a gombolyagon.
De csak azt nyerte vele, hogy a válla is mind összeszurkálódott, mintha csak
egy gombostűpárnába heveredett volna bele.
Nem is mert
tovább labdázni. Leült a ribizkebokor tövébe, s hol a talpát, hol a vállát
nyalogatva onnan leste a labdát. Hát egyszer csak megint elkezd ám gurulni a
labda az út mentén, de olyan sebesen, hogy Micóka alig bírta szemmel tartani.
Fölkerekedett, és utána lopódzott nagy óvatosan. Fúrta a kíváncsiság, miféle
szerzet lehet ez a furcsa labda.
Ha már
játszani nem hagy magával, legalább megszagolja, gondolta Micóka. S rózsás kis
orrát hirtelen hozzáütötte a labdához, de el is kapta még hirtelenebbül. Mintha
csak égő parázsba ütötte volna!
Olyan
nyávogást még nem hallott a világ, aminőt Micóka véghezvitt. Fölijedt az egész
ház, a kakas elkukorította magát, a verebek csiripeltek a tető aljában, a Bodri
ugatott, még az öreg eperfa is megrázkódott. Boriska ijedten szaladt ki a
konyhából, gyertyával a kezében.
- Mi lelt,
cicuskám, ki bántott, Micókám?
Micóka nem
tudott szólni, csak vérző orrocskáját nyomogatta a földhöz. Mellette pedig ott
gömbölyödött a labda, amelynek, uramfia, négy lábacskája is volt meg takaros
kis orrocskája, a fölött meg barátságosan ragyogó két fekete szemecskéje.
Boriska
olyan jóízűt nevetett, hogy majd elejtette a gyertyát.
- Ó, te
ostoba Micóka, bizonyosan a sündisznóval akartál labdázni, az szúrta meg az
orrocskádat, te kis ügyetlen!
Most már az
egész ház kacagott, a kakas, a veréb, a Bodri, még az öreg eperfa is megrázkódott
jókedvében. Még a sündisznócskának is olyan nevetőformán mozgott az arcocskája.
Micóka pedig szégyenében beugrott a szalmás istállóba, s elő nem jött még a
rántott csirkére se, amivel Boriska vacsorázni csalogatta. Jaj lesz az éjszaka
az egereknek a szalmás istállóban!