Mikor én legelőször találkoztam nagyeszű Gyurgyókával,
ki nem tudtam nézni, hol tartja a nagy eszét. A fejében nem tarthatta, mert az
sótartónak is kicsi lett volna. Bizonyosan az erszényében tartotta, mert mindig
azt csörgette a zsebében, mikor beszélt.
- Fiúcska! - toppant egyszer elébem az utcán. -
Tudsz-e fára mászni?
- Mint a mókus!
- Derék dolog - veregette meg a vállam jókedvűen
kacarászva. - Hát a cseresznyét szereted-e?
- Mint a rigó!
- Bolondság! - förmedt rám mérgesen, és nagyot lökött
rajtam. Hanem aztán megint nekiszelídült. - Sebaj, no, holnap megfogadlak
rigónak. Kiviszlek a szőlőmbe cseresznyét szedni.
Hajnalban már ott csörtögött a szamaras kordé az
ablakunk alatt.
- Rikkants, rigóm! - pattogtatta az öreg az ostorát.
De mikor föl akartam kapaszkodni a kordéra, már akkor
nem voltam rigó.
- Ohó, csacsikám - vihogott a nagyeszű ember -, nem
úgy lesz az! Fogadást kötöttem a szürkével, hogy te vagy a futósabb. Hát azt
szeretném most már látni, melyiktek lesz a győztes. Az kapja a dús abrakot.
Így aztán én versenyt futottam a szürkével, nagyeszű
Gyurgyóka meg csak nevette a kordéból. Csak úgy pihegtem, mire kiértünk, s alig
vártam, hogy a csacsit kicsapja az árokpartra. Azt gondoltam, utána én is sorra
kerülök, kapom az abrakot. Kaptam ám egy barackot a fejem búbjára.
- Csacsinak kicsi vagy még, hékás; nézzem no, különb
vagy-e rigónak?
Föl is libbentem én a fára egyszerre. Az öreg meg
fölnyújtotta a kosarat, hogy azt tele kell szedni.
- Csak a szépit válogasd, fiúcska! - parancsolta.
Hát hiszen magam is csak a szépit válogattam volna, de
ahogy az első szemet be akartam kapni, haragosan fölrikoltott rám Gyurgyóka:
- Fütyülni, rigókám, fütyülni! Micsoda rigó vagy te,
ha még fütyülni se tudsz?!
Soha rigó még olyan keservesen nem fütyült, mint ahogy
akkor én fütyültem. Mindig fütyülnöm kellett, míg csak a kosár tele nem lett.
Egy szem nem sok, de nekem annyi cseresznye nem jutott a magam szedésiből.
Igaz, hogy ő maga se kóstolt bele.
- Nyáron nem jó cseresznyét enni - tette föl a kosarat
a kordéra -, mert kihull tőle az embernek a foga. Csípje meg a csóka, jobb
annál a sóska!
Szép nagy levelű sóska zöldellett a dűlőúton. Persze
csak afféle vadsóska. Megrágtam egy-két levelet, legalább szomjam oltottam
vele.
- Jó-e, fiúcska? - fogta be Gyurgyóka a csacsikát.
- Jobb volna tejföllel - mondtam fanyalogva.
Nagyeszű Gyurgyóka vígan csattantotta össze a
tenyerét.
- Angyal szólt ki belőled, fiúcska! Hanem azt mondom
neked, hogy aki cseresznyét ehetnék, ne egyék sóskát. Inkább tömjük meg vele a
kordét. Pénzt adnak ezért a piacon, fiúcska!
Meg-megcsörgette zsebében az erszényt, én meg
szaggattam a sóskát, és teletömtem vele a kordé derekát. „Jó puha ülésünk lesz
rajta” - gondoltam magamban.
Az ám, Gyurgyóka elhelyezkedett benne nagy
kényelmesen, nekem meg azt mondta:
- Étel után jólesik a mozgás, fiúcska. Ahol nagy a
homok, segíthetsz is a csacsikának. Ő húzza a kordét, te meg toljad. Ami
cseresznye lerázódik, az a tied lehet.
Egész a házunkig segítettem a csacsikának. Ott azt
mondta az én pártfogóm:
- Szállj le, barát, a hintórul! - És bekiáltott az
édesanyámnak: - Hazahoztam a rigót, szomszédasszony! Kedvire kimulatta magát a
szőlőben. Derék legény, csak az a kár, hogy olyan nagy feje van. Nagy fejben
hamar szétszalad az ész.
Beláttam magam is, hogy a nagyeszű Gyurgyókának igaza
van. Azóta sose mentem el többet rigónak.