Nyúl koma
nem szeretett halászni, de a halat annál jobban szerette. Egy nyári reggel a
háza előtt ült, amikor arra ment a medve.
- Gyere,
nyúl koma, hozd a horgászbotodat, menjünk halászni! - mondotta.
Azt feleli
erre a nyúl:
- Nagyon
melegem van, nem szeretek halászni.
Így hát a
medve egyedül ment a tóhoz, és halászott. A nyúl titokban követte, lefeküdt a
domboldalon az árnyékba, s ott figyelte, hogy fáradozik a medve a tóparton.
Mikor eljött
az ebédidő, medve koma úgy látta, hogy elég halat fogott, s elhatározta, hogy
hazamegy. Zsinegre fűzte a halakat, és elindult.
Nyúl koma a
dombról figyelte medve komát. „De szép halak - gondolta -, szívesen megenném
őket.”
Azzal fogta
magát, lefeküdt az út közepére, mintha döglött volna. Arra cammogott medve
koma, és azt mondotta:
- Ni csak,
úgy látszik, felfordult a nyúl.
Lehajolt és
megtapogatta. Aztán gondolt egyet:
„Nekem ugyan
nem kell most a nyúl, elég halam van. Itt hagyom az úton, majd később
visszajövök érte.”
Ment a
medve, mendegélt hazafelé. Alighogy letért az útról, fölugrott a nyúl, a bokrok
közt előrefutott, és a medvét megelőzve ismét lefeküdt az útra, s halottnak
tettette magát. A medve meglátta a nyulat, és lehajolt hozzá.
- Jaj de jó
kövér nyúl, s éppen úgy fekszik itt az úton, mint az előző! Csak maradjon
szépen itt, majd később visszajövök érte.
Ment,
mendegélt a medve a halakkal, a nyúl megint felugrott, a bokrok közt
előreszaladt, s ismét lefeküdt az útra. Jön a medve, és csodálkozva mondja:
- No lám
csak, még egy nyúl fekszik itt az úton, ez már összesen három nyúl. Leteszem
akkor a halat - morfondírozott magában -, s visszamegyek a másik kettőért is,
három kövér nyúl mégis többet ér, mint ez a néhány sovány halacska.
Azzal
lerakta a halakat, és indult visszafelé. Azon a helyen, ahol az imént a második
nyulat látta: semmi! Visszamegy oda, ahol az első nyúl hevert az úton: semmi!
Nem értette a dolgot, megfordult, s vissza az úton oda, ahol a harmadik nyúl
feküdt. Hát se nyúl, se hal!
Megharagudott
a medve, hogy a nyúl így túljárt az eszén, összehívta társait: farkas komát,
párduc komát, róka komát, őz komát, mert a nyúlfi ezeket is többször jól
megtréfálta. Elhatározták, hogy ezúttal ők járnak túl az eszén. Közben nyúl
koma megfőzte a halakat, és éppen leült vacsorázni. Kinéz a házából, látja,
hogy közelednek az állatok.
Kiugrik az
ablakon, s uzsgyi, amerre a szeme lát! Azt mondja a medve:
- Ni csak,
ott fut nyúl koma - azzal mind utána eredtek.
Róka koma,
őz koma gyorsabban futottak, már-már elfogták, de a nyúl hirtelen eltűnt egy
lyukban.
Amint
biztonságban érezte magát, azon kezdte törni a fejét, hogyan tréfálja meg az
állatokat. Felnézett a lyukból, és egy nagy ciprusfát látott. Szeles idő volt
éppen, a felhők vonultak az égen, a fa ágai meg a levelei mozogtak. Nagyot
kiáltott a nyúl, akkorát, hogy mind odafutottak köré az állatok.
-
Vigyázzatok - kiáltotta a nyúl -, ránk szakad az ég!
S valóban a
lombok között úgy tűnt, mintha az ég maga is mozgott, remegett volna.
- Rajta -
mondta a nyúl koma -, támasszátok most jól meg ezt a fát, a fa pedig fenntartja
az eget, úgy talán nem fognak ránk szakadni. Szaladok, hozok egy póznát, hogy a
fa biztosabban álljon.
A párduc, a
farkas, a róka, a medve, az őz mind fogták, fogták erősen a fát, hogy ne
szakadjon rájuk az ég.
Nyúl koma
pedig elszaladt, s nagyot nevetett rajtuk. A többi állat talán ma is támasztja
a fát, hacsak azóta el nem unták.