amelyben szomorú dolog történik
Nagyon
kedves és megható volt, ahogy Szigfrid és Szilvia egymás mellett ültek.
Tulajdonképpen csak most ébredtünk rá a sok izgalom után, hogy milyen nagy
ünnep ez. Szigfrid és Szilvia újra találkoztak.
- Mi talán
el is megyünk, olyan régen voltatok kettesben - mondta Gabriella.
- Áá, hogy
gondolod! Hogyisne! Maradjatok csak! Nagyon örülnénk, ha velünk maradnátok
most. Ugye, Szilvia?
- Persze. Ne
menjetek el! - mondta Szilvia is.
Kis ideig
ünnepélyes csend volt. Aztán Szigfrid izegni-mozogni kezdett, mint akinek elege
van az ünnepélyes hangulatból.
- Tudjátok,
nem ártana valamivel megszentelni az ünnepet.
- Inni
akarsz, mi? - kérdezte gyanakodva Szilvia.
- Egy
kicsit. Nem ártana, de ha nem akarod...
- Árt a
vesédnek. A te veséddel nem lehet inni.
- Hogyhogy
az én vesémmel? Legjobb vesém van a világon! Igaz, fiúk?
- Hozhatok
egy kis bort - mondta Peti.
- A világért
sem. Szigfridnek árt. Szigfrid, ne piszkáld az orrod! - szólt rá Szilvia.
- Ez a hála,
amiért megmentettelek? Kockára tettem az életemet. Egy tigrissel megküzdöttem
miattad. Az ám, a tigris! Emlékeztek? - Szigfrid arca felderült. - Képzeld,
Szilvia, mikor elindult az expedíció...
- Milyen
expedíció?
- Hát amit a
megmentésedre szerveztem.
- Hát nem
Arabella szervezte?
- Szó se
róla, neki is vannak érdemei! De a tigrist én győztem le. És a morgás! Mit
csináltatok volna a morgásom nélkül?
- Majdnem
leestem a trapézról - mosolygott Arabella.
- Na ugye?
Csodálatos morgás volt.
- Szigfrid,
te semmit sem változtál - csóválta a fejét Szilvia, és megsimogatta Szigfrid
sörényét. - De azt hiszem, inkább Arabellára kellene gondolnunk, hiszen az
igazgató már bizonyosan észrevette, hogy eltűntünk, és nagyon dühös lehet.
Valamit ki kellene találnunk.
- Ne
fárasszátok magatokat. Nem kell kitalálni semmit. Ha megengeditek, én is itt
maradok Szilviával a pajtában. Nem megyek vissza a cirkuszhoz.
- És
Roberto? Hogyan találod meg Robertót? - kérdezte Szilvia. - A cirkusszal annyi
helyre elmentek, de így, ha itt maradsz...
- Roberto
megtalál engem. Én biztos vagyok benne.
- Persze
hogy itt maradhatsz - mondta örömmel a kisfiú. - Ezt nem is kellett volna
kérned. De azt hiszem, hiányozni fog a cirkusz.
- Lehet -
válaszolta közönyösen Arabella.
- Itt nagyon
jól megleszünk hárman. Ha unatkozunk, majd mutatványokat csinálunk egymásnak.
Igaz, Arabella? - mondta Szigfrid.
Késő este
volt, mikor elbúcsúztunk.
- Egyelőre Arabella alszik az ágyban - mondta Szilvia. - Nekünk Szigfriddel
jó lesz a földön is.
- Nagyon jó
kis ágy - morogta szomorúan Szigfrid.
Másnap az
irodában keresett egy férfi.
- Doktor
Kassai Péter - mutatkozott be.
A nevére nem
emlékeztem, de a férfit mintha már láttam volna valahol.
- Miben
lehetek szolgálatára?
- Kérem, a
kisfiam nagyon sokat mesélt önről.
Ekkor
gyulladt világosság bennem. Persze, a kisfiú apja! Egyszer láttuk a pajta
mellől.
- Mondta azt
is, hogy maga építész.
- Ez igaz -
válaszoltam.
- A házamat
szeretném átépíttetni.
- A házát? -
ámuldoztam. - Miért?
- Ócska ház.
Régi. Vastagok a falak, és az a vén kerítés... Valami modernebbet szeretnék.
Könnyű formákkal.
- Igen -
dadogtam -, lehet róla beszélni. Ámbár...
Várta a
folytatást, de abbahagytam. Az ő háza, azt csinál vele, amit akar. Nem igaz?
- A kisfia
nem hiszem, hogy örül majd az átalakításnak - próbáltam mosolyogni.
- Furcsa
kölyök - mondta elgondolkozva a férfi, aztán felélénkülve így folytatta: -
Erről jut eszembe a pajta. Ezt a pajtát hamar le kell bontani, és a helyére még
az átalakítás előtt egy melegházat építeni. Azt szeretném, ha egy melegházat
tervezne először.
- Miért?
Nagyon helyes kis pajta - mondtam ijedten.
- Csúnya az
egész kert. Nagyon vad. És tudja, a fiam fantáziája! Mindenféle állattal
népesíti be ezt a pajtát. Nem szeretem.
- Istenem,
gyerek még - védelmeztem.
- Én is
voltam gyerek - mondta Kassai, és legyintett. - A pajtát sürgősen le kell
bontani. Oroszlánostul - tette hozzá fölényesen, és mosolygott.
Nem is
emlékszem rá, hogy egyáltalán köszöntem-e neki. Csak azt tudom, abban
állapodtunk meg, hogy egyik nap elmegyek hozzá, részletesebben megbeszélni a
terveket. Nagyon szomorú voltam.
- Valami baj
van? - surrant mellém Gabriella.
- Peti édesapja
le akarja bontani a pajtát.
- Az nem
lehet. A pajtát úgysem lehet lebontani.
- Én is azt
hiszem - válaszoltam.