amelyben egy újabb oroszlán érkezik
Pár nappal
ezután újabb vendég érkezett a pajtába. Már kora délelőtt megjött, s mi
Gabriellával bent az Építészeti Hivatalban nemsokára megtudtuk, mert a kisfiú
betelefonált.
- Szervusz,
Viktor - mondta izgatottan. - Ma este Gabriellával együtt okvetlenül gyertek
el. Megjött Szigfrid unokaöccse. Egy nagyon jópofa oroszlán, de azt hiszem,
valami nincs vele rendben. Olyan oroszlán, úgy látszik, nincs is, akivel minden
rendben van.
- Elmegyünk
- mondtam, és délután aztán csakugyan becsengettünk a Levendula utcai kapun.
Egy rongyos,
lobogó sörényű oroszlán ült Szilvia ágyán, a többiek körülülték, és áhítatosan
nézték. A lobogó sörényű lelkesen magyarázott valamit, mancsaival nagyokat
csapott a levegőbe.
Amikor
beléptünk, elhallgatott.
- Itt vannak
a barátaim, Gabriella és Viktor - mutatott ránk a kisfiú.
- Örülök,
hogy megismerhettelek benneteket - mosolygott ránk a lobogó sörényű. - Láz Jenő
vagyok.
- Jenőkém,
igazán köthettél volna nyakkendőt a barátaim tiszteletére! - mondta a kisfiú.
- A
nyakkendő fölösleges. Sohasem kötök nyakkendőt. Sőt a cipőmet sem tisztítom,
csak hetente egyszer. Ezek felesleges dolgok. Külsőségek. A szív az első...
Értitek? A szív!
Mindezt
kissé színésziesen mondta. Dr. Kis János elégedetlenül morgott.
- Szavak,
szavak...
- Te csak ne
szólj közbe! - torkolta le Jenő. - A te segítségedre volna leginkább szükség. A
te vagyonoddal nagyon sok mindent meg lehetne oldani. Persze, ilyenkor a szádat
húzod. Ismerlek benneteket!
- Szép
terveid vannak, de ahhoz nem kell okvetlen nyakkendő nélkül járni és mindenkit
sértegetni - mondta Arabella.
- Jenőben az
én vérem folyik. Jó vér - vette védelmébe a lobogó sörényűt Szigfrid.
- Holnap
hozzákezdek! - kiáltott Jenő. - Nem törődöm a kicsinyes akadékoskodókkal.
Holnap megfogalmazom a kiáltványt.
- Milyen
kiáltványt? - kérdezte kíváncsian Gabriella. - Ne haragudjatok, mi csak most
jöttünk, nem tudunk semmit.
- Jenő
fölszabadítja az oroszlánokat - lelkesedett Szigfrid.
- Hogyan?
- Minden
oroszlánnak a szavannán a helye. Milyen jogon csukják őket ketrecbe, mutogatják
az állatkertben, cirkuszban? Mondd meg nekem, mi jogon! Afrika, az a mi hazánk.
Felhők, pálmafák, hatalmas fűtenger. Szabadon kószálni. Igaz, Szigfrid?
- Igaz! -
kiáltotta Szigfrid.
- Újra az
ököljogot akarod érvényre juttatni! - csóválta a fejét Kis János. - Ez nem
igazság.
Hosszasan
vitatkoztak.
Jenő lobogó
sörénnyel érvelt, magyarázott, kiabált. Szigfrid helyeselt:
-
Visszamegyünk Afrikába.
Aztán
hirtelen elhallgatott. Zavartan nézett Jenőre.
- De tudod,
mielőtt Afrikába mennék, még egyszer szeretnék fellépni.
- Holnap
hozzálátok - mondta Jenő, ügyet sem vetve Szigfridre.
Aznap este
elmenőben megint találkoztam a kisfiú édesapjával.
- Na, hogy
halad a munka? - kérdezte. - Mikor kezdhetünk a bontáshoz?
- Egyelőre
várhatunk még vele - mondtam könnyedén, de a szívem összeszorult. - A terveket
pedig majd bemutatom.
Persze, még
egy vonalat sem rajzoltam.
- Mit
gondolsz, mi lesz? - kérdezte aggódva Peti.
- Ugyan, ne
félj! - vigasztaltam. - Az ilyen pajtákat nem lehet csak úgy egykettőre
lebontani.