amelyben Szigfrid inni kezd
Kíváncsi
voltam, Jenő hogyan kezd a szervezéshez. De másnap egész nap aludt. Harmadnap
reggeltől estig kártyázott Szigfriddel és dr. Kis Jánossal.
- Mi lesz a
felszabadítással, Jenő? - kérdezte tőle Arabella.
- Á,
reménytelen! - válaszolta. - De nyakkendőt akkor sem kötök.
Sokáig nem
történt semmi, míg aztán egy napon csengett a telefon a hivatalban. A kisfiú
telefonált:
- Viktor,
azonnal gyertek Gabriellával!
- De Peti!
Még csak egy óra van, a munkaidő fél ötkor ér véget.
- Nem
számít, azonnal gyertek! Szigfrid a kocsmában van! Iszik.
Rohantunk
végig az Orgona utcán. Mi baja lehet Szigfridnek? A pajtában rémületes állapot
uralkodott. Mindenki kapkodott, Szilvia sírt, csak Láz Jenő, a lobogó sörényű
titán aludt nyugodtan az egyik sarokban.
- Már napok
óta szomorú. Azt hajtogatja, hogy ő már semmire sem jó, senkinek sem kell.
Tegnap még sírt is. Ma délelőtt eltűnt, mindenfelé kerestük, szóltunk az
őrmesternek is, ő találta meg az Arany Kerékben.
Rohantunk az
Arany Kerék nevezetű kocsmába. Szigfrid ott állt a pult előtt, előtte egy üres
pálinkáspohár. Bárgyún bámult maga elé, a bajusza csupa pálinka volt.
- Szigfrid,
azonnal gyere haza! - mondtam neki.
- Ha közel
jöttök hozzám, széttéplek benneteket! - sziszegte Szigfrid. - Hagyjatok békén.
Nagyokat
csuklott.
- Azonnal
gyere haza! - mondta neki Gabriella is.
- Csend! -
kiabált Szigfrid. - Most én parancsolok. Majd megtudjátok, ki vagyok én!
Sehogy sem
boldogultunk vele. Gabriella javasolta, hogy keressük meg az őrmestert, talán ő
tud segíteni.
Pár perc
múlva megérkeztünk az őrmesterrel.
- Szigfrid,
gyere velünk haza - kérlelte a rendőr.
- Sehova!
Értitek? Sehova! - kiabált Szigfrid, és hozzánk akarta vágni a poharát.
- Na, jó,
tudok én másképpen is beszélni! A törvény nevében letartóztatom!
Bilincset
vett elő, és Szigfridhez lépett.
- Micsoda?
Engem még soha nem bilincseltek meg.
- Most
megbilincselem. Indulás!
Nagyon
sajnáltam szegény Szigfridet. Lehajtott fejjel ballagott a rendőr előtt.
- Nem
lehetne róla levenni a bilincset? - kérdeztem.
- Majd
otthon.
A pajtában
az őrmester leszedte Szigfrid mancsáról a bilincset. Befektettük a vén artistát
Szilvia ágyába.
- Mit
gondolsz, nem kellene orvost hívni? - aggodalmaskodott Peti.
- Á, nem
kell. Rendbe jön magától is - mondta Szilvia, és szipogott. - Sohasem szokott
ilyent csinálni. Régebben is ivott, de ilyent még nem csinált.
Szigfrid
hamarosan kialudta magát, de nagyon szomorúan ébredt. Egyre csak a mennyezetet
bámulta, szavát sem lehetett venni.
- Ez nem
volt szép tőled - dorgálta Szilvia.
- Ugyan, ne
veszekedj vele! - suttogta Arabella. - Nem látod, hogy bánata van?
- Senkinek
sem kellek - nyögdécselt néha Szigfrid, és morcosan a fal felé fordult.
Másnap estig
meg sem mozdult az ágyban. Csak bámult maga elé, néha-néha sóhajtott.
- Beteg
vagy, Szigfrid? - kérdezte a kisfiú. - Hívjak orvost?
- Ugyan! -
legyintett Szigfrid. - Emlékszel még a cirkuszra? Csodálatos volt, ugye? Az a
fény, az a pompa...
Most már
csak magának beszélt. Elfeledkezett mindenről; a pajta lakói lassan odagyűltek
köréje.
- Hopplá!...
Most!... Csodálatos volt! Szigfrid, a szavannák királya. Kedves közönségünk,
rendkívüli attrakció következik. Fényt! Több fényt! Miért késik a zenekar? Na,
végre!... Halljátok a tapsot?...
Szigfrid
kiugrott az ágyból, és meghajolt a pajta négy fala felé. Mosolygott.
- Szigfrid,
beteg vagy! - szipogta Szilvia.
- Fel akarok
lépni, értitek? Azonnal fel akarok lépni! - kiabált Szigfrid.
- Van egy
cirkusz a városban - mondta Gabriella. - Holnap beszélünk az igazgatóval,
biztosan megengedi, hogy fellépj.
- Komolyan?
Igazán mondod? Nem csapsz be?
- Persze,
holnap Viktor, Peti meg én beszélünk az igazgatóval.