Yetl születése és első tettei



Volt olyan idő, igaz, réges-régen, amikor még semmi fény a földön nem világított, és az em­berek kénytelen-kelletlen sötétben járkáltak és dolgoztak. Élt ez időben egy Naszsakiyetl nevű férfi a feleségével meg a felesége húgával, akit Kitsuginszinak hívtak.
Mérhetetlenül gonosz egy férfi volt ez a Naszsakiyetl, olyan féltékeny volt az asszonyára, hogy amikor elment hazulról, bezárta egy ládába, Kitsuginszit pedig azzal tette boldogtalanná, hogy egymás után felserdülő fiait sorra megölte.
Szegény Kitsuginszi mit se tehetett ellene, mély gyászban kesergett fiai pusztulásán. Így ült ott egyszer is egy kiugró sziklaszirten a tengerparton, gyászolva, sírva, mikor egy nagy csapat delfin úszott el alatta, egy közülük kivált a csapatból, és szóba ereszkedett vele. Amikor meg­tudta, mi bántja az asszonyt, azt a tanácsot adta neki, hogy lépjen be a vízbe, emeljen fel a mélyből egy apró követ, nyelje le, és igyon rá tengervizet.
Kitsuginszi megfogadta a delfin tanácsát. Gyásza és bánata nem múlt el, de ismét született egy fia, akit ő ugyan közönséges halandónak tartott, de aki nem volt más, mint Yetl, a holló.
Kitsuginszi már néhány napos korában íjat és nyilakat készített neki, és tanítgatni kezdte a hasz­nálatára. Ennek meg is lett az eredménye, mert Yetl egészen fiatalon nagyon ügyes vadász lett. Egyetlen elröppenő madarat el nem hibázott. Csak kolibrit oly sokat ejtett el, hogy Kitsuginszi egész testét befedő felsőruhát készíthetett magának a tollaikból.
Elejtette Yetl Kuzqatulit, az égi madarat is. Bőrét lenyúzta, magára vette, s azóta már repülni is megtanult az égi madár bőrében.
Sikerült neki egy hatalmas kacsát is eltalálnia nyilával, bőrébe anyját öltöztette, s így Kitsuginszi az elmerülés veszélye nélkül úszhatott a tenger hullámain.
Mikor Yetl felnőtt és megerősödött, elhatározta, hogy bosszút áll a gonosz Naszsakiyetlen, bátyjai gyilkosán. Minden erejük végső megfeszítésével, minden varázsló képességüket harc­ba vetve küzdöttek, de egyik sem tudott a másik fölé kerekedni.
Naszsakiyetl végül megnyitotta az ég csatornáit, minden átnedvesedett, a vizek felduzzadtak és kiöntöttek, az embereket éhhalál fenyegette.
Az egyre emelkedő ár elől Yetl a nyolclépcsőjű hegyek magasára vezette föl az embereket, egyre följebb és följebb, de hiába! Végül Kitsuginszi magára öltötte a kacsa bőrét, Yetl pedig Kuzqatulinak, az égi madárnak bőrébe öltözködött. A kacsa úszott a víz színén, az égi madár pedig fölszárnyalt a mennyboltozat legmagasán úszó felhők fölé.
Így menekültek meg az áradó vizekből.